Körülbelül kétéves kor körül sok anyuka tapasztalja, hogy gyermeke hirtelen „apás” lesz. A kis totyogó, aki eddig anyukája árnyékában élt, most inkább apuka ölébe bújik, vele akar játszani, tőle kér segítséget. Elsőre talán fájó érzés lehet ez az anyai szívnek, de valójában egy teljesen természetes fejlődési állomásról van szó. Ebben a cikkben elmondjuk, mi áll ennek a jelenségnek a hátterében, és hogyan lehet szeretetteljesen, tudatosan támogatni ezt az új szakaszt – mindkét szülő részéről.
Miért lesz „apás” a gyermekem?
Aggodalomra semmi ok, ez egy teljesen természetes folyamat, amin a legtöbb család átesik, de érthető, hogy a gyermektől érkező első elutasítás, vagy az „Apát akarom” kijelentés meghökkentő és fájó lehet az édesanyák számára.
Ez a szerepváltás leginkább abból adódik, hogy kétéves kor körül a gyermekek érzelmi és szociális fejlődése új szakaszba lép. Elkezdik felfedezni a világot, próbálgatják a szárnyaikat, és egyre nyitottabbá válnak az új tapasztalatokra, ismeretekre. Ez gyakran együtt járhat azzal, hogy az addig elsődlegesnek számító édesanya háttérbe szorul, és előtérbe kerül az apuka.
Ettől még nem kötődik kevésbé az anyukájához – vagy elsődleges gondozójához –, mindössze szüksége van egy másfajta perspektívára és megközelítésére, amit egy új személy – jelen esetben az édesapa, vagy az a szülő akivel kevesebb időt töltött eddig – nyújthat számára.
A gyermek az édesapja mellett új tapasztalatokra tesz szert, rájön, hogy vele másképp is lehet játszani és ez az ismeretlen terep sokkal vonzóbbá válik számára, mint az eddig megismert mindennapok. Ekkor bekövetkezhet az, hogy a gyermek kerekperec kijelenti, hogy ő apával szeretné csinálni a kis dolgait, az apukája vigye bölcsődébe, játszótérre, egyenek együtt, játszanak együtt és a többi. Az édesanya ezáltal kissé kirekesztve érezheti magát, de fontos megjegyezni, a gyermek ettől még nagyon is szereti őt, csupán szüksége van az ismeretei bővítésére.
Ez a fejlődési fázis nagyon fontos a gyermek életében, hiszen ekkor kezdi magát önálló személyként látni, akinek szabad döntési lehetőségei vannak, ezáltal pedig megválaszthatja azt is, hogy kivel szeretne időt tölteni. Az „apás” időszak azért is kiemelkedő a kicsi életében, mert ez az első lépése annak, hogy megtanuljon érzelmileg közel engedni magához több személyt is, akikhez eddig nem volt kötődése. Hangsúlyozom, ettől nem fog kevésbé kötődni az anyukájához vagy az apukájához, de az érzelmi fejlődésében hatalmas előrelépés, hiszen megtanulja hogyan ossza meg a szeretetét másokkal is, akik nem szülei.
Mit tehetünk akkor, ha a gyermek épp az „apás” korszakát éli?
Ne ijedjünk meg! Persze elsőre váratlanul érhet minket, de ne felejtsük el, hogy ez csupán egy életkori szakasz, ami kikerülhetetlen. Épp ezért megosztunk néhány gondolatot arról, hogyan kezeljük szülőként ezt a korszakot és mivel tudjuk ebben segíteni egymást, illetve a gyermeket.
Először is fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, a gyermekünk nagyon szeret bennünket, így ha elsőre rosszul is esik ez a viselkedés, nem szabad megsértődni vagy féltékenykedni a másik szülő irányába. Ez az időszak átmeneti és nem lesz kevésbé értékes a kicsi életében az a szülő aki háttérbe szorult, mint a másik.
Ha az épp kiválasztott szülő – esetünkben mondjuk az édesapa – nem elérhető, a gyermek viszont mindenáron vele szeretne lenni, kezeljük türelmesen a helyzetet és próbáljuk neki nyugodtan, de határozottan elmagyarázni, hogy miért nem történhet meg amit annyira szeretne. Ajánljunk fel neki alternatívákat helyette, meséljük el neki mit csinálhat majd az adott szülővel, mikor az hazaért és már teljes mértékben képes mellette lenni. Ezek a helyzetek pedig még a kissé háttérbe szorult szülő számára is lehetőséget nyújtanak olyasfajta minőségi idő töltésére, amivel eddig is kitöltötték a hétköznapokat.
Ne felejtsük el: ez nem verseny! Ha a két szülő között feszültség alakul ki az adott helyzet miatt, azt a gyermek is megérzi és frusztrálttá válhat. Úgy érzi majd nem elfogadott a viselkedése, ez pedig gátolhatja őt az önállósodási törekvéseiben. Beszéljük meg az érzéseinket a párunkkal, osszuk meg vele a gondolatainkat és próbáljunk meg olyan lehetőségeket, tevékenységeket biztosítani a gyermek számára is, amiben mindkét szülő jelen tud lenni. A gyermek számára az a legnagyobb ajándék, ha azt látja, hogy a szülei között bizalom, összhang és szeretet van.
Az „apás időszak” nem valami baj jele, hanem a kisgyermek fejlődésének természetes velejárója. Fontos, hogy anyaként és apaként is megértsétek ezt a változást, és ne sértődés, hanem kíváncsiság és türelem legyen a válaszotok. Ha így tesztek, akkor ez az időszak nem eltávolít, hanem még közelebb hozhat benneteket – egymáshoz is, és a gyermeketekhez is.
Forrás: