Mi okozza a gyermekek alvás közbeni izzadását? Sokszor hallottam már ezt a kérdést és találkoztam tanácstalan szülőkkel, akik megoldást kerestek erre a problémára, ezért úgy gondoltam, megpróbálok segíteni nekik és minden érdeklődőnek, akit foglalkoztat ez a téma.

Kezdjük az elején! Mi a helyzet az izzadással?
A gyermekek születést követően még nem képesek a bőrhőmérséklet és verejtékezés szabályozására, hiába alakultak ki már az anyaméhben a hőérző receptorok. Az első néhány hónapban fontos figyelnünk a csecsemő visszajelzéseit, a testének változásait. Milyen a bőre tapintása? Miben érzi magát komfortosan? Jókedvű vagy épp kevésbé mozgékonyabb, mint általában? A hőérzet kialakulásában fontos szerepe van a megfelelő öltöztetésnek, ez a komplex feladat pedig a szülőkre hárul.
Természetesen minden gyermek más és más, így ahogy a felnőttek közt, úgy köztük is akadnak olyanok, akik izzadékonyabbak társaiknál, esetleg sokkal fázósabbak, mint a többiek.
Mikor milyen ruhát adjak rá?
A szülők hajlamosak vastagabb ruházatba öltöztetni a gyermekeket, hiszen aggódnak amiatt, hogy esetleg megfáznak, de épp ezzel könnyű átesni a ló túloldalára, ugyanis egy túlhevült gyermek, akiről lekerülnek a nehezebb, melegebb ruhadarabok, sokkal könnyebben megbetegszik.
A megfelelő ruházat kiválasztásának csínja, hogy figyelnünk kell az időjárásra, a hőmérsékletre és a saját hőérzetünkre. A változékony tavaszi, illetve őszi időjárás igazán megnehezíti a szülők dolgát, ugyanis sosem lehet tudni, mikor lesz hűvösebb vagy melegebb, de a legegyszerűbb tanács ilyenkor is csak a réteges ruházkodás lehet. Hisz könnyebb csökkenteni a rétegeket, ha kellemes napsütéses az idő, és egyszerűbb visszaadni a gyermekre néhány darabot, ha beborulna az ég.
Igen, de hogy öltöztessünk az alvásnál?
Ha úgy tapasztaljuk, hogy a gyermek gyakran leizzad alvás közben, nem kell megijedni, mivel ez a test természetes reakciója a túlhevülésre; ugyanakkor aggasztó lehet látni egy apró gyermeket, aki a délutáni vagy esti alvásból ébredve úszik az izzadtságban.
Az alváshoz legideálisabb szobahőmérséklet 20-22 fok körül mozog. Ez felnőttek és gyermekek esetében is ugyanaz, mivel ez a hőmérséklet járul hozzá a pihentető alváshoz és a test megfelelő hűtő-fűtő funkcióihoz. Ha a hőmérséklet ennél alacsonyabb vagy magasabb, a testnek pluszmunkát kell végeznie, ami ronthatja az alvásunk minőségét. Ez a gyermekeken is meglátszik, emiatt a nap további részében is fáradtabbak vagy nyűgösebbek lehetnek.
A gyermekek esetében az izzadás hátterében általában a szoros, nem szellőző vagy túl sok ruházat áll. Fontos, hogy az anyag, ami a gyermek bőrével érintkezik, légáteresztő legyen, mint a pamut és a lenvászon, méretben passzoljon, de ami ezeknél is sokkal nagyobb figyelmet igényel, azok a gyermek visszajelzései.
Tippek a helyes öltöztetéshez
A megfigyelés és naplózás remek segítség lehet ahhoz, hogyan öltöztessük fel a gyermekünket. Nem kell hozzá más, csak némi odafigyelés, egy toll és egy papír, amivel megkönnyíthetjük a mindennapjainkat. (A cikk végén található egy kisebb táblázat, ami remek segítség lehet a naplózás elindításához.)
Így vezethetjük azt, hogy a gyermek a napnak melyik szakaszában, milyen hőmérsékletben pihent, milyen ruházatban, és ennek milyen következményei voltak őrá nézve. A következő alvásnál, vagy a következő napon egy újabb ruhaválasztás során újabb információkhoz juthatunk, így szép lassan kialakulhat a rutin, amivel eligazodhatunk a gyermekek öltöztetésének útvesztőjében.
Ha a hőmérséklet nem szabályozható, mert odakint elszabadul a hőség vagy épp beköszönt a hideg, a ruházatot is ennek megfelelően kell változtatni. Meleg esetén nem kell attól tartani, hogy a gyermek akár egy vékony lenvászon bodyban pihenjen, vagy esetleg pelenkában egy vékonyka takaróval, míg hideg időjárás esetén fontos a megfelelő rétegezés és a végtagok védelme. A folyamatos naplózás viszont az ilyen esetekben is segítségünkre lehet, ezzel levéve egy kisebb a terhet a szülők válláról a hétköznapokban.
Összességében elmondhatjuk azt, hogy az izzadás egy nagyon fontos fiziológiai mechanizmus, amely próbálja megvédeni a szervezetünket a túlhevüléstől, ugyanakkor ez a többletmunka energiát is felemészt, amire nem csupán a felnőtteknek, de a gyermekeknek is szükségük van. Ha azt szeretnénk, hogy a kicsik vidáman, kipihenten töltsék a hétköznapjaikat, segítségükre lehetünk az odafigyelésünkkel és a megfelelő ruházat kiválasztásával.
Források:
healthline: https://www.healthline.com/health/baby/room-temperature-for-baby MiniStudiÓ: https://ministudio.hu/baba-oltoztetese