Sok szülő életében eljön a pillanat, amikor úgy dönt, itt az ideje, hogy gyermeke elkezdje a bölcsődei életét. Hamarosan itt a tavasz, ami egyet jelent azzal, hogy számtalan helyen „bölcsődekóstolgatót” vagy nyílt napokat hirdetnek, így lehetőség nyílik arra, hogy meglátogassuk őket és betekintést nyerjünk a bölcsődei hétköznapokba. Viszont hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbb intézményt gyermekünk számára? Hogyan zajlik a jelentkezés? Cikkünkben ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk bővebben.
Mi alapján válasszunk bölcsődét?
Mivel ez az első olyan intézmény a gyermek életében, ahol először válik el a szülőtől, érthető, hogy óvatosabbak vagyunk a választással kapcsolatban, mivel a legjobbat szeretnénk a kicsiknek. Számos szempontot vehetünk figyelembe bölcsődeválasztás esetén, ezért is érdemes először ezeket átgondolni, mielőtt beadnánk a jelentkezést a kiválasztott intézménybe.

Az elsődleges, hiteles információkat legkönnyebben a gyermekorvostól és a védőnőtől gyűjtheti be egy szülő. Ők ismerik a körzetükbe tartozó többi gyermeket is, akik közül többen járhatnak már bölcsődébe, illetve olykor maguk a gyermekorvosok is látogatást tesznek ezekbe az intézményekbe, így a véleményük fontos lehet a döntés meghozatalában. Talán éppen ők lesznek azok, akik majd ajánlják a bölcsőde elkezdését, mivel úgy látják, a gyermeknek szüksége lehet rá, ekkor pedig ne féljünk rákérdezni, melyik bölcsődét ajánlják a csöppségünknek. Biztosan lesznek tapasztalataik az intézményekkel kapcsolatban, amiket nem árt figyelembe venni, hiszen számukra is a gyermekek megfelelő fejlődése az elsődleges szempont.
Az interneten számtalan bölcsőde honlapja elérhető, így érdemes ezeken az oldalakon kutakodni és kiválasztani azokat a helyszíneket, amelyeknek a szakmai programja szimpatikusnak tűnik számunkra. A szakmai program mindenki számára elérhető a bölcsődék oldalán, így érdemes végigböngészni ezt is, hogy lássuk, mely nevelési terület fejlesztését tűzte ki céljául az intézmény (pl. ének-zenei nevelés, környezeti nevelés stb.). Emellett számtalan értékes információra bukkanhatunk még az intézmények honlapján képek, videók formájában, amelyek az elmúlt évek eseményeit tárják fel előttünk. Ezek szintén segíthetnek minket abban, hogy megismerkedjünk a bölcsőde hangulatával, esetleg belátást nyerhessünk a hétköznapokba.
A döntés meghozatalában fontos szerepet játszik az ismerősök ajánlása is, így az ő véleményüket is fontos kikérni a választással kapcsolatban, hiszen ők is örömmel osztják meg gondolataikat, pozitív vagy negatív benyomásaikat az adott intézménnyel kapcsolatban.
Azonban semmi sem pótolhatja a személyes látogatást és az általunk összegyűjtött információkat, benyomásokat, amelyek akkor érnek bennünket, amikor belépünk a bölcsődébe.
Tavasszal a legtöbb bölcsőde megnyitja kapuit a szülők és a leendő bölcsisek előtt, hogy segítse őket a döntés meghozatalában. Ha egy városban több bölcsőde is üzemel, érdemes figyelembe venni azt is, melyik található a legközelebb az otthonhoz vagy a munkahelyhez, hiszen a közlekedés kényelme nem csak a mindennapi teendőket könnyíti meg, de a gyermek számára is kevésbé fárasztó, ha nem kell sokat utaznia. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogyha a gyermek lebetegszik a bölcsődében, vagy bármilyen baleset érné, egy szülő számára sokkal megnyugtatóbb a tudat, hogy nem kell órákat utaznia azután, hogy a kisgyermeknevelő értesítette őt a kicsi állapotáról.

A bölcsődei nyílt napok alkalmával lehetőségünk nyílik a saját szemünkkel látni a már bölcsődés gyermekek mindennapjait, belátást nyerhetünk a napirendbe, illetve láthatjuk, milyen tárgyi feltételekkel rendelkezik az adott intézmény. Milyen játékok vannak? Milyenek a bútorok? Nagyban befolyásolhatja a döntésünket az, hogy a gyermek biztonságos környezetben, számára megfelelő játékokkal tevékenykedik majd a nap folyamán, miután beírattuk őt a bölcsődébe.
Sok esetben előfordul, hogy a szülők ezeken a nyílt napokon találják meg a számukra szimpatikus kisgyermeknevelőt is. Fontos, hogy az adott nevelő milyen benyomást kelt bennünk, hiszen a későbbiekben ezzel a pedagógussal tölti majd gyermekünk a napja azon részét, amikor munka, vagy nappali oktatásban való részvétel miatt nem tudunk mellette lenni. A kisgyermeknevelő személye nagyon meghatározó, és talán ez az egyik legfontosabb alappilére a könnyed bölcsődei beszoktatásnak és a hétköznapi rutin kialakításának.
Ne féljünk kérdezni! A bölcsődevezető és a kisgyermeknevelők is készségesen válaszolnak a szülők kérdéseire, hiszen jól tudják, hogy a szülők számára mennyire nehéz pillanat először elengedni a gyermekük kezét, és ők is a legjobbat akarják mind a kicsinek, mind a családjának. Ha érdekel bennünket, hogy milyenek a csoportösszetételek, biztosítanak-e diétás étrendet, hogyan alszanak a gyermekek, bátran kérdezzünk rá ezekre a bölcsődevezetőnél vagy a kisgyermeknevelőknél – mindent örömmel megosztanak majd a leendő bölcsisek családjával.
Ha mindent figyelembe vettünk és meghoztuk a döntést, melyik bölcsődét szeretnénk választani a gyermekünknek, jöhet a következő lépés: a jelentkezés.
A bölcsődei jelentkezés folyamata
A bölcsődei ellátásban a gyermekek 20 hetes koruktól 3 éves korukig vehetnek részt, aminek feltétele, hogy az édesanya (vagy az elsődleges gondviselő) is visszatér a munka világába, ezt pedig a munkáltatónak is igazolnia kell, vagy amennyiben oktatási intézményben tanul, nappali hallgatói jogviszony igazolásra van szükség. A gyermekek a 3. életévük betöltéséig járhatnak az intézménybe, amennyiben augusztus 31. előtt születtek. Amennyiben a gyermek augusztus 31. után tölti be a 3. életévét, a következő év augusztus 31-ig jogosult bölcsődei ellátásra. Bizonyos helyzetekben ez az időtartam hosszabbítható, mint például a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében. Erről bővebb és pontosabb tájékoztatást csak a választott intézmény vagy a fenntartója tud számunkra adni.
A jelentkezéshez egy kérelmet kell kitölteni, amit az adott bölcsőde vezetőjének vagy a bölcsődét üzemeltető intézmény számára kell elküldeni postai úton vagy e-mailben. A jelentkezések időszaka intézményenként változó lehet, így mindig érdemes az adott bölcsőde vezetőjénél érdeklődni, de általában április-május hónapra esik ez az időpont.

A kiértesítések a jelentkezési határidő lejárta után kerülnek megküldésre, ez általában igénybe vesz némi időt, de nyár elejére már a legtöbb szülő megkapja a várt választ. Ezt követően elfogadás esetén érdemes mihamarabb felvenni a kapcsolatot a bölcsődével, hogy megkezdődhessen a beiratkozás folyamata.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat az intézmény fenntartója vagy maga az intézmény határozza meg, de erről minden esetben tájékoztatják a szülőket és biztosítják számukra a szükséges, kitöltésre váró formanyomtatványokat. Ezek lehetnek például adatvédelmi tájékoztatók és nyilatkozatok, munkáltatói igazolás formanyomtatványa stb.
A legfontosabb dokumentumok, amiket mindenképp magunkkal kell vinnünk a gyermek beiratkozásakor, a következők:
- Munkáltatói igazolás (ennek formanyomtatványa általában letölthető a honlapról, de a bölcsődékben is örömmel szolgáltatnak a szülők számára)
- A gyermek iratai (TAJ kártya, lakcímkártya, esetleg személyigazolvány)
- Szülők iratai (TAJ kártya, lakcímkártya, személyigazolvány)
- A gyermek egészségügyi kiskönyve
- A védőnő által kiállított igazolás, miszerint a gyermek egészséges és megkezdheti a bölcsődei időszakot (ez is bölcsődénként változik; érdemes rákérdezni, hogy szükség van-e rá)
Ezek után már nincs más hátra, mint megbeszélni egy időpontot, amikor gyermekünk megkezdheti a bölcsődei beszoktatást, amely általában 2 hetet vesz igénybe, de érdemes több időt rászánni, ugyanis a kicsik egy új közösségbe kerülve hamar lebetegszenek az általuk még ismeretlen baktériumok miatt.
Források:
Tendeli bölcsőde: https://www.trendeli-bolcsode.hu/eljott-az-ido-hogy-bolcsibe-menjen/
Gyerekszoba: https://gyerekszoba.hu/kisgyerek/a-bolcsodei-beiratkozas-menete-idopontja-es-szabalyai/