Manapság ugyan egyre kevesebbszer, de még mindig hallani, hogy kisebb gyerekkel nyaralni indulni nem érdemes, hiszen később úgysem emlékszik majd rá, és a szülőknek is megterhelő lehet egy olyan közös pihenést tervezni, ahol gyermekük is velük tartózkodik. Valóban így lenne? Cikkünkben a közös nyaralás gyerekekre irányuló hatásait tárjuk fel.
Mire számítsak, ha a gyermekemmel megyek nyaralni?
Fontos leszögezni, hogy egy gyermekkel együtt nyaralni teljesen más, mint azelőtt, hogy a pici megszületett volna. Felnőtt társaságban sokkal nagyobb a spontán kalandok lehetősége, illetve az érdeklődési kör is színesebb, ezáltal például egy városnézés is remek kikapcsolódás lehet, vagy kipróbálhatunk olyan extrémebb sportokat, amik saját városunkban vagy országunkban nem elérhetőek.
Egy kisebb gyermek mellett fel kell készülni rá, hogy hasonló programokra nem biztos lesz lehetőségünk, illetve arra is, hogy a kicsi fogja meghatározni a nyaralásunk fő irányvonalát.
A pici még nem áll készen akár egy teljes napos városnézésre, nem fogják őt lekötni a nevezetességek és az érdekes épületek, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szülőknek is szükségük van tartalmas pihenésre, így a legegyszerűbb, ha a gyermek napirendjéhez igazodva tervezzük meg a programjainkat, beiktatva olyan lehetőségeket, amik a kicsi számára is kikapcsolódást nyújthatnak. Éppen ezért a gyermekkel való közös nyaralás legfontosabb része az előretervezés. Jó, ha rendelkezünk komplett menetrenddel a nyaralásunk időszakában, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ha egy-egy pontot nem sikerül időben teljesítenünk, nem dől össze a világ. Az a lényeg, hogy a gyermek és a szülő is jól érezze magát ez idő alatt, és képesek legyenek annyi időt együtt tölteni, amennyit csak lehetséges.

Milyen hatása van a gyermekre a közös nyaralásnak?
Először talán úgy gondoljuk, hogy egy pici gyermek – például egy 2-3 éves – nem emlékszik majd a vele történtekre, amiben részben igazunk is lehet, hiszen 10, vagy akár 15 év múlva nem biztos, hogy vissza tudná idézni a vele történteket, viszont az érzés – főleg, ha pozitív – megmarad benne.
Az elmúlt időszakban több kutatást is végeztek ezzel kapcsolatban, és minden esetben az lett az eredmény, hogy a gyerekkel közös nyaralások alatt a család egymáshoz való kötődése tovább erősödött. A számtalan új élmény elraktározódott a kicsikben, és felnőttként egytől-egyig a szülőkkel közös nyaralást emlegették fel, amikor a kedvenc gyerekkori emlékükről kérdezték őket. Ez nem véletlen, hiszen a közösen töltött idő alatt – egy idegen környezet megismerése átal, vagy egy tengerparti játéknak, akár egy hegyekben tett kirándulásnak köszönhetően – beindul agyunkban a dopamin és oxitocin termelése, amik lehetővé teszik, hogy ezek az események elraktározódjanak elménkben, és bármikor előhívhassuk őket visszaemlékezés formájában.
A gyermekekre fokozottan igaz, hogy a szülővel való közös időtöltés alatt ezek a hormonok szabadulnak fel, így egy közösen eltöltött nyaralás alkalmával a kötődés képes erősödni, hiszen a felnőtt az, aki megadja a gyermek számára azt a biztonságérzetet, amire szüksége van, így vele együtt sokkal bátrabban fedezi fel az ismeretlent is.
Ezek mellett egy gyermek számára új helyen történő nyaralás nem csupán élmény és szórakozás; az értelmi fejlődésükre is kifejezetten jó hatással van. Az ingerekben gazdag, változatos környezet által a kicsi olyan információkhoz juthat, amikkel eddig még nem találkozhatott. Tapasztalatot szerez az új környezetről, megismerkedhet olyan szokásokkal, amik az adott helyszínhez köthetőek, és ezzel is fejlődnek a társas készségei vagy a problémamegoldó képességei.
A családi nyaralás alkalmával a piciknek lehetősége van akár arra is, hogy saját kortársaival találkozzanak. Történjen ez egy belföldi vagy külföldi pihenés alkalmával, mindkét esetben lehetősége lesz gyermekünknek arra, hogy új kapcsolatokat alakítson ki és ismerkedjen, ezáltal pedig jobban alkalmazkodjon a közösségi helyzetekhez.

Milyen hatása van a szülőre a gyerekkel közös nyaralás?
Gyerekkel nyaralni nem egyszerű, tudatos felkészülést és tervezést kíván, ugyanakkor szülőként olyan emlékkel gazdagodhatunk általa, ami egy életre szóló élmény lehet. Nem probléma, ha nem sikerült mindent megvalósítani, amit elterveztünk, hiszen elképzelhető, hogy a picinek nem lesz kedve ahhoz, amit kitaláltunk, így új elfoglaltság után kell néznünk, de a közösen eltöltött időt akkor sem veheti el tőlünk senki. A kötődés kialakulásában fontos szerepet játszik a minőségi időtöltés, ami nem csak a gyermeket, de szülőket is képes érzelmileg feltölteni.
A közösen töltött idő alatt a szülők is együtt fejlődnek a gyermekkel, és az új helyzeteknek köszönhetően a problémamegoldási képességeik is eképpen alakulnak. Legyen szó akár egy lehetetlen helyen történő pelenkacseréről vagy egy még lehetetlenebb helyzetben történő hisztis kirohanásról: ez is formálja a szülőt, és segíti őt abban, hogy jobban megismerje magát és gyermekét.
A közös nyaralás – tűnjön elsőre akármilyen bonyolultnak is – összekovácsolja a családot, és ahhoz, hogy a kikapcsolódás pozitív hatásai megvalósuljanak, nem kell egyből a trópusokra utazni. Ha egy közeli városban pihenünk meg, vagy épp egy erdőben kirándulunk, ugyanezeket a jótékony hatásokat érhetjük el. A kulcsszó csak annyi: együtt legyünk.
Források:
https://gyerekszoba.hu/kisgyerek/a-nyaralas-hosszu-idore-boldogga-teszi-a-gyerekeket/
https://tudomanyplaza.hu/boldogsagunk-negy-forrasa-dopamin-endorfin-szerotonin-es-oxitocin
https://www.palagyikata.hu/2021/06/27/nyaralas-kisgyerekkel/